2016. július 4., hétfő

Duterte nem csak a bűnözőknek,de az ENSZ-nek is üzent:"Menj a picsába: még a közel-keleti mészárlást sem tudod leállítani!"


Eddig ismeretlen részleteket közölt a The Guardian Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök igen rövid pénteki beiktatási beszéde után a főváros, Manila egyik nyomornegyedében elmondott szavaiból.

Ezt mondta az ott összegyűlteknek:
Ezek a rohadt gennyek elpusztítják gyermekeiteket. Nehogy belemenjetek ebbe, még akkor sem, ha rendőrök vagytok, mert megöllek benneteket. Ha ismertek kábszereseket, nyugodtan öljétek meg őket magatok, mert az túl fájdalmas, ha a szüleiknek kell megölniük őket.”
Ezután sürgette őket, nyissanak temetkezési vállalkozásokat, mert elnöksége idején az nagyon jó üzlet lesz.
Tuti, hogy nem mentek csődbe. Ha lelassul a biznisz, szólok a rendőröknek: csináljátok gyorsabban, hogy az emberek keressenek pénzt." 

Duterte az elnöki kampányában nem csak azt ígérte meg, hogy elnöksége első fél évében százezer bűnözőt öl meg, de azt is, hogy a Manilai öbölbe vetett holttesteken a halak meg fognak hízni.
A lap arra is emlékeztet, hogy Duterte győzelme után az USA-nak és Ausztráliának is nekiment, majd az ENSZ-nek. Ezt mondta a világszervezetnek:

Menj a picsába: még a közel-keleti mészárlást sem tudod leállítani… Kussoljon mindegyikőtök ott!”

A világ liberálisai legrosszabb rémálmát messze túllépő új elnöke átvette hivatalát a százmilliós, 80 százalékban katolikus Fülöp-szigeteken, az USA egyik szoros szövetségese országában. A jogi diplomás, 71 éves Rodrigo Duterte azzal nyerte meg az elnökválasztást, hogy megígérte, zéró toleranciát hirdet a bűnözés ellen és elnöksége első fél évében százezer drogkereskedőt és egyéb bűnözőt ölet meg. Referenciája: 22 éven át Davao város polgármestereként 1400 bűnözőt likvidáltatott. Márciusi kampányában a bűnözőkre és a bűnelkövetéssel gyanúsítottakra térve így kiáltott fel: „Ha elnök leszek, a rendőrségnek és a katonaságnak elrendelem, hogy találják meg és öljék meg őket”.
A hadsereget mától kezdve Ronald Dela Rosa vezeti, aki Davao városban korábban a rendőrség élén állt. Dela Rosa nemrégiben elmondta újságíróknak, hogy az elnöknek megoldható az az ígérete, hogy fél év alatt kiirtja a bűnözést, amennyiben szünet nélkül üldözik. Hozzátette: „megkapják azt a jogot, hogy hallgassanak – örökké”.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt június 8-án rendkívüli mértékű aggodalmát fejezte ki, amiért Duterte a törvényen kívüli gyilkosságokat támogatja, emlékeztet rá a lap. Duterte szóvivője kijelentette, Ban újságokat olvasva ítélte el Dutertét, nem pedig az elnök szavai alapján, ugyanis ő azt mondta, hogy azokat a bűnözőket ölik meg, akik ellenállnak a letartóztatásnak.
Az elnök ugyanakkor korábban a megölt bűnözőkre és gyanúsítottakra ajánlotta fel a megmaradt elnöki  kampánypénzeket. A cikk ezután emberjogi aktivistákat és ellenzékieket idéz, akik szerint Duterte elnöksége gyengíti a jog uralmát és elriasztja a külföldi befektetőket (akik nyilván azonnal átteszik sátorfájukat a közismerten példásan jogállam Szaúd-Arábia nevű befektetői paradicsomba.) Ezzel szemben Tomas Osmena, a 2,3 milliós Cebu városának újonnan választott  polgármestere kijelentette, neki a bűncselekmények áldozatai lebegnek a szeme előtt. Ezért 1500 amerikai dollárnak megfelelő pesót fizet annak a rendőrnek, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottat öl meg. Obama elnök telefonon gratulált Dutertének, de emlékeztette az emberi jogok tiszteletben tartásának kötelességére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

VilagHelyzete 10 másodperces COUB-videók

Értesülj az új bejegyzésekről emailben!

Translate This Blog