2016. október 21., péntek

„Amerika vesztett – Duterte bejelentette „elválását” az Egyesült Államoktól, Kínával és Putyinnal szövetkezik


„Amerika vesztett – Duterte bejelentette „elválását” az Egyesült Államoktól, Kínával és Putyinnal szövetkezik"

- címmel írt cikkében arról számol be a Zero Hedge hírportál, hogy Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök Pekingben ötnapos kínai látogatásán az Amerikával való eddigi viszonya megszüntetésének váratlan kimondásával véget vetett a korábbi spekulációknak.


A kínai fővárosba kétszáz üzletember társaságában érkező elnök ilyen ünnepélyesen és határozottan jelentette be a szakadást: 
„E helyszínen jelentem be hölgyeim és uraim, elválásomat („separation”) az Egyesült Államoktól”.

A bejelentés a kínai törvényhozás dísztermében hangzott el. Duterte hozzátette:
„Talán nem társadalmi, de katonai és gazdasági értelemben Amerika vesztett”.
Ezután ugyanilyen váratlanul ezt is mondta:
„Átálltam az ideológiai áramlatban és talán elmegyek Oroszországba, hogy meglátogassam Putyint és elmondjam neki, hogy hárman vagyunk a világ ellen: Kína, a Fülöp-szigetek és Oroszország”.
 (A Fülöp-szigetek csaknem 100 milliós népességű ország, amely 1946-ig amerikai gyarmat volt.)

Az USA hátrányára a Fülöp-szigetek félreteszi vitáját Kínával (A háborús héják rémisztő gondolatmenetét leképező) címmel ír a globális amerikai lap arról, hogy
„Kína diplomáciai győzelmet aratott az USA kárára, miután Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök félretette a Pekinggel való vitáját a Dél-kínai-tenger ügyében azért, hogy kiterjessze kétoldalú gazdasági kapcsolatait.”

Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: VilagHelyzete.hu vagy Alternativhirek.blogspot.com 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

VilagHelyzete 10 másodperces COUB-videók

VilagHelyzete Flickr Képalbum

Illuminati szexuális erőszaktevők és bűnöző bábok

Értesülj az új bejegyzésekről emailben!

Translate This Blog