2016. november 19., szombat

Puccsra készülnek Clintonék akkora nyomást gyakorolnak az elektorokra, hogy másítsák meg a döntést!


Hihetetlen, hogy mire készülnek a demokraták. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a vereségükkel, s már az elektorokat vegzálják Clinton aktivistái.
Szervezkednek az egyesült államokbeli Arizonában a demokrata párti aktivisták, hogy rábírják az elektorokat: ne szavazzanak Donald Trumpra.
Az elektoroknak egy hónap múlva, december 19-én ténylegesen meg kell választaniuk az elnököt, azonban még mindig sok helyütt mozgolódnak a vereségbe belenyugodni nem akaró demokrata párti aktivisták, befolyásolni próbálják őket.
Fox televízió tudósítása szerint az arizonai elektorokat e-mailekkel és telefonüzenetekkel árasztják el, hogy rábírják őket: ne a győztes Donald Trumpra, hanem vagy a vesztes demokrata párti elnökjelöltre, vagy másra voksoljanak december 19-én, annak ellenére, hogy a demokrata Hillary Clinton már elismerte a vereségét.
Az elektorok egy része arról számolt be, hogy a demokrata aktivisták zaklatják fogadalmuk megszegésére buzdítják őket. Robert Graham, az egyik elektor, aki egyúttal a Republikánus Párt arizonai elnöke is arról beszélt, hogy már több mint egy hete "totális zaklatásnak van kitéve."
Egy másik arizonai elektor, Bruce Ash arról beszélt, hogy a zaklatók többsége nem arizonai. Ash szerint nyílt politikai ügyködés zajlik, és hangsúlyozta, hogy sok telefonhívás gyűlölködő.
"Elmondanak mindennek, démonizálnak engem, homofóbnak, izolacionistának, vakbuzgónak, antiszemitának neveznek, ami különösen érdekes, merthogy zsidó vagyok."
Az Arizona Republic című konzervatív lap is arról cikkezett, hogy az elektorok jogilag nem kötelesek a győztesre voksolni, annak ellenére, hogy fogadalmuk a párt jelöltje melletti szavazásra kötelezi őket.
A déli Arizonában, ahol a szavazatok abszolút többségét is Donald Trump nyerte el, 11 elektor van, s valamennyien republikánusok.

Donald Trump november 8-i győzelme óta sok demokrata párti szavazó nem akarja elfogadni a republikánus jelölt győzelmét. Tucatnyi városban tüntetések vannak, előfordul, hogy erőszakba torkollnak a demonstrációk. Az egyetemi ifjúság egy része szintén nem tudja megemészteni a történteket, egyes egyetemeken szabadnapot adtak a bánkódó diákságnak, másutt pszichológust bocsátanak az arra igényt tartók rendelkezésére. (LOL mondanánk... vagy inkább XD )
Fotó: AFP
Közben – elsősorban demokratákkal rokonszenvező publicisták – a választási rendszer megváltoztatásáról indítottak vitát. A héten pedig a politikai pályáját éppen most befejező Barbara Boxer volt kaliforniai szenátor – akinek lánya rövid ideig Hillary Clinton öccsének felesége volt – beterjesztett egy törvényjavaslatot az elektori kollégium megszüntetéséről.

Forrás: 888.hu
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
JELENLEGI FB-oldal: Facebook.com/VilagHelyzete 
Facebook által likvidált oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World
Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: VilagHelyzete.hu 
vagy Alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

VilagHelyzete 10 másodperces COUB-videók

Értesülj az új bejegyzésekről emailben!

Translate This Blog