2017. június 18., vasárnap

Olyat talált a Marson a NASA Curiosity, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni


Akik figyelik a NASA oldalát és a Marson szolgálatot teljesítő Curiosity Mars-Szonda működését, azoknak nem újdonság, hogy a képeket, melyek rövid időközönként érkeznek, a NASA kiteszi saját oldalára.

2017. Június 12-én 12.28-kor is így történt, majd a sok száz aznapi kép közül az egyik kép (
2017-06-12 12:28 UTC) nemsokára el is tűnt és helyén fekete négyzet égtelenkedett, majd egy másik fotóra cserélték le.

Az eredeti fotó viszont még mindig meg van a NASA archívumában, amit sikerült előásnom nektek és szeretném is megmutatni! 

Most abba nem mennék bele újra, hogy a NASA 2017-ben még mindig miért készít olyan gyenge fekete-fehér fotókat, mintha az 1970-es években lennénk, hiszen egy telefon már ma is jobb képet tudna színesben sugározni, mint amivel a NASA hülyíti a világ közvéleményét... De hagyjuk!

Talán nem akarják, hogy lássuk, hogy a MARS se nem vörös, se nem olyan, mint a filmeken. Sokkal inkább Föld-szerű, még ha kicsit hűvösebb is és az ég zöldesebb, halványabb kékebb....

A MARS felszínén lévő tárgyat mindenesetre jól vizsgáljátok meg és beszélgessetek róla, milyen tárgy lehet a sivatag közepén, amiről a Curiosity felvételt csinált.... ÍME:




Left Panoramic Camera Non-linearized Full frame EDR acquired on Sol 348 of Opportunity's mission to Meridiani Planum at approximately 12:45:41 Mars local solar time, camera commanded to use Filter 7 (432 nm). NASA/JPL/Cornell

(Írta, szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)


◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog

◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

VilagHelyzete 10 másodperces COUB-videók

Értesülj az új bejegyzésekről emailben!

Translate This Blog