Trump történelemformáló ígérete: "Eltörlöm a radikális iszlám terrorizmust!" - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Trump történelemformáló ígérete: "Eltörlöm a radikális iszlám terrorizmust!"

Share This

Trump elnöki beiktatásán a következőt mondta:
“Egyesíteni fogjuk a civilizált világot a radikális iszlám terrorizmussal szemben, és azt teljesen el fogjuk törölni a föld színéről.”
Trump szavai jelentős változások előfutárai lehetnek, amik döntőek a világméretű dzsihád elleni civilizációs küzdelmünkben.



Az egyik fő ok, amiért a Trump által konfrontált iszlám dzsihád fenyegetés olyannyira széleskörű az, hogy korábbi elődei mindent megtettek, hogy erről ne vegyenek tudomást. Tagadták azt az ideológiát, ami mindezt motiválja, ezáltal lehetővé tették a dzsihád elburjánzását. Az Obama adminisztráció sarkalatos, ugyanakkor nem nagyon emlegetett tette az volt, hogy 2011-ben – amerikai mohamedán csoportok és baloldali szövetségeseik követelésére – az iszám és dzsihád mindenfajta említését kitörölték a bűnüldöző szervek terrorizmus-ellenes kiképző tananyagaiból. Azóta Amerika nem képes beazonosítani, konfrontálni és szembeszállni azzal az ideológiával, amely miatt a dzsihádisták merészebbek és agresszívabbak, mint valaha.

Az ideológia ellenőrizetlenül terjedt Amerikában, nagy részben Barack Obamának köszönhetően, aki nem akarta, hogy a bűnüldöző szervek tanuljanak róla, mivel az „iszlamofób” lenne.

A háborúskodással egyidős a szállóige: nem tudsz legyőzni egy olyan ellenséget, melyet nem ismersz. Ehhez hozzá lehetne tenni azt, hogy egészen biztos, hogy még esélye sincs egy olyan ellenség legyőzésének, amelynek a megismerését elutasítják. Obama „szélsőséges erőszak elleni” programja nyíltan és leplezetlenül ezt tette: elkerült mindent, ami az iszlámot és a dzsihádot összekapcsolta volna a terrorizmussal. Mindezt azon furcsa logika alapján tette, miszerint a dzsihádisták céljairól és hitéről történő őszinte beszéd és vizsgálódás halálosan sértő lenne a mérsékelt muszlimok számára, ami azt eredményezné, hogy „radikalizálódnak”, és maguk is csatlakoznak a dzsihádhoz.

Ez a magyarázat abszurd. Azok, akik egyetértenek ezzel az állítással – és ők elég sokan vannak – soha nem magyarázták el, hogy ezek a „mérsékeltek”, akik állítólag elutasítják az iszlám nevében elkövetett erőszakot és azt mondják, mindez „ellentétes az iszlámmal”, miért lesznek annyira mérgesek az iszlám nevében mások által elkövetett erőszak megvitatásától, hogy ők maguk – vagyis a „mérsékeltek” – követnének el erőszakot az iszlám nevében.

Azonban most az ez az abszurd adminisztráció elment. A realizmus új korszaka van kibontakozóban.

Trump megígérte, hogy „eltörli … a föld színéről” azt, amit ő „radikális iszlám terrorizmusnak” nevez. Mindezt a beiktatását követő másnap, a CIA előtt tartott beszédében megerősítette:

„Meg kell szabadulnunk az iszlám államtól. A radikális iszlám terrort, ahogy tegnap is mondtam, el kell törölni a föld színéről. Ez maga a gonosz. … Egy olyan szintű gonoszság, amit még nem láttunk.
És mindezt ti fogjátok megtenni, remek munkát fogtok végezni és véget fogunk vetni mindennek. Itt az ideje. Itt az ideje annak, hogy véget vessünk ennek."

Az igazat megvallva a „radikális iszlám terrorizmust” – ami valójában ortodox iszlám és az iszlám fősodor – mindaddig nem lehet négy év alatt eltüntetni, de még 8 év alatt sem, amíg vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy a Korán Allah tökéletes és örökkévaló szava.

Mindig lesznek olyan hívők, akik majd úgy gondolják, úgy tehetnek Allah kedvében, hogy „ölnek és megöletnek” őérte (a Korán 9:111 utasításainak megfelelően).
Mindazonáltal Trump kijelentése üdvözlendő jele annak, hogy úgy látszik elkötelezett amellett, hogy őszintén beszéljen a dzsihád veszély természetéről és annak nagyságáról, és hogy mindezzel szembeszálljon és semlegesítse.


Továbbá mindezt az Obama kormányzás 8 évnyi mellébeszélése és zavaros beszéde után „gonosznak” nevezni olyan üdítő, mint amikor Ronald Reagan a mellébeszélés és gyávaság hasonló időszakában „a gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót.

Üdvözlendő, ha ez a fajta morális tisztánlátás visszatér a Fehér Házba. Trump elnök remélhetőleg utánozza majd Reagan-t, és megsemmisíti az Iszlám Államot, ahhoz hasonlóan, ahogy Reagan tettei a Szovjetunió összeomlásához vezettek.

Bár a Szovjetunió összeomlása nem vetett véget a kommunizmusnak, amely ma a Demokrata Pártban és az amerikai egyetemen él és virágzik, mégis jelentős csapást szenvedett. Ha Trump véget vet az Iszlám Államnak, az nem fogja az iszlám dzsihád végét jelenteni, azonban jelentős csapást fog rá mérni. Ennyi év tagadás, félremagyarázás és a dzsihád zavartalan terjedésének segítése után – miközben magunkat vádoltuk a dzsihád miatt -, az Egyesült Államok végre – az utolsó pillanatban – visszatért a helyes vágányra.

És ennek már éppen itt volt az ideje.

Forrás: Robert Spencer, PJ Media
Dzsihadfigyelő.com

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
JELENLEGI FB-oldal: Facebook.com/VilagHelyzete 
Facebook által likvidált oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World

Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT