Koránra tett esküt az új brit belügyminiszter, miközben Tommy Robinson az igazságról való tudósításért 13 hónap börtönt kapott - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Koránra tett esküt az új brit belügyminiszter, miközben Tommy Robinson az igazságról való tudósításért 13 hónap börtönt kapott

Share This

Letette az esküt az új "brit" belügyminiszter, akit úgy hívnak, hogy Sajid Javid.
Az esküt a Koránra tette le, ami jelzésértékű!
(... és amit a brit főáramú média nagyvonalúan elfelejtett megemlíteni.)

A cikk alcíme így hangzik: 
Nagy-Britanniában az iszlám uralkodik”.
Az írás azzal kezdődik, hogy Anglia nagyon szereti magát a demokrácia bölcsőjének is nevezni.
Csakhogy mi lett mára mindebből? – teszi fel a kérdést Von Alster, a cikk szerzője és azzal folytatja, hogy az ország egyre inkább aláveti magát az iszlámnak.

Egyedül Londonban száz hivatalos saria-bíróság működik. Ezen iszlamista jogrendszer az elsősorban a Koránban lefektetett jogi rendszeren alapul és az iszlám világában a vallási törvény egyidejűleg az állami törvény is.

E Koránra esküdött fel tehát Sajid Javid belügyminiszter, és ő Európában az első belügyminiszter, akinek „muzulmán háttere” van.

A pakisztáni származású Javid belügyminiszterként a rendőrségért, a terrorizmus elleni küzdelemért és a bevándorlásért felelős.



❗ Eközben TOMMY ROBINSON-t, az ország legismertebb iszlám-kritikusát ez a rendőrség vette őrizetbe.❗ 

Tommy Robinson az Európai Védelmi Liga alapítója. Az elmúlt években elsősorban a hazájában egyre inkább elszaporodó, jellemzően muszlimok által vezetett úgynevezett „grooming” bandák, vagyis a kiskorúakat prostitúcióra nevelő bűnözői csoportok leleplezésére fókuszált. És bírálta a rendőrséget, amiért a muzulmán bűnbandákkal szemben roppant nagy toleranciát, illetve passzivitást tanúsít.


Azért vették őrizetbe, mert a bíróság épülete előtt készített mobiljával felvételeket és tudósítani szeretett volna
, amikor e bíróság egy ilyen „grooming” banda bűncselekményeit tárgyalta. Harminc (!) év kellett hozzá és ezer áldozat, hogy végre egy ilyen bűnbanda ellen fellépjenek.

Robinsont letartóztatása után három órával már 13 hónapos börtönre el is ítélte a bíróság "a békére való veszélye miatt". Ez a bíróság azonnal hozott egy döntést, amely megtiltotta a brit médiának, hogy az esetről tudósítson.
A Robinson kíváncsiságát felkeltő tettesek csaknem mindegyike pakisztáni muzulmán volt, akár a belügyminiszter. És főként a Greater Manchester megyében lévő, 107 ezres Rochdale városából valók, ahol Sajid Javid belügyminiszter született.


Forrás: PI-News / Lovas István
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

1 megjegyzés:

  1. Letette az esküt az új "brit" belügyminiszter, akit úgy hívnak, hogy Sajid Javid.
    Az esküt a Koránra tette le, ami jelzésértékű! (... és amit a brit főáramú média nagyvonalúan elfelejtett megemlíteni.)

    VálaszTörlés

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT