2016. december 3., szombat

Románia határa a Tiszáig tart és ne akarjátok, hogy meglátogassuk újra Budapestet-üzent Basescu volt román államfő


Románia igazi nyugati határa a Tiszáig tart, Orbán Viktor ne akarja, hogy a román hadsereg ismét bevonuljon Budapestre, Szijjártó Péter pedig egy politikai prostituált – ilyesmiket írt Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu, volt román államfő, amiért a Magyar Külügyminisztérium nem engedte, hogy Erdély elcsatolását megünnepeltessék a magyarokkal Románia nemzeti ünnepén.

„Orbán Viktor barátom, mi nem akarjuk Budapestet még egyszer meglátogatni, ahogy azt tettük az elmúlt száz év folyamán a ti beleegyezésetek nélkül. De ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk. Nem agresszív hangnemben mondom ezt, csak azt akarom, hogy Budapesten is megértsék, nekünk nincsen kisebbségi komplexusunk Magyarországgal szemben.”

“Felbátorítva azáltal, hogy Donald Trump figyelemre méltatta Orbán Viktort, a magyar külügyminiszter, a gyámoltalan Syjjarto Peter (sic!), ez a magyar politikai szélsőségesség szoknyája alól kibújt kalandor utasítást adott, hogy egyetlen magyar diplomata se vegyen részt a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére tartott rendezvényeken, mivel idézem “magyar embernek nincs mit ünnepelni december elseje alkalmából”.

“Hosszasan sorolhatnám, hogy a Romániában élő magyarok miért ne lehetnének legalább annyira büszkék, mint a románok december elseje alkalmából. De a legkielégítőbb ok erre az, hogy szemben Magyarországgal, a Romániában élő magyaroknak az elmúlt 26 évben egy nemzetközileg és hazailag is tisztelt román vezetésben volt részük, amely elkötelezte magát a NATO és az EU mellett. Ezeket az értékeket Budapest mellékesnek, jelentéktelennek tartja már jó pár éve.

“Figyelembe véve a magyar külügyminiszter, Syjjarto Peter eleddig soha nem tapasztalt módon sértő magatartását, az egyedüli válaszlépés Románia számára, hogy kitiltsa területéről a magyar nagykövetet, és visszahívja külképviseletét Budapestről. 
Enélkül ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart.”

“Isten óvjon titeket, budapesti politikai demagóg politikusok, hogy erre emlékeztessünk.” – fordította az itthon.ma.

A december 11-i választásokon pártja szenátorjelöltjeként induló politikus Facebook-oldalán pénteken tette közzé kioktató hangvételű, goromba jelzőkkel fűszerezett bejegyzését.
Kirohanását követői közül többen a választási kampánynak tulajdonították és a szélsőségesen nacionalista pártvezér, a tavaly elhunyt Corneliu Vadim Tudor stílusához hasonlították. A volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) a felmérések szerint az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb határán billeg.


Băsescu azzal magyarázta az elnöksége idején elképzelhetetlen hangvételt, hogy „most már szabadon beszélhet” és máskülönben a budapesti „politikai kalandorok” nem fogják megérteni, hogy az „igazi Románia a Tiszáig terjed”.

Mint ismeretes, Szijjártó Péter csütörtökön a közmédiának nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén, furcsa lenne, ha a Magyarországot képviselő diplomaták, külügyminisztériumi alkalmazottak román nemzeti fogadásokra járkálnának ezen a napon. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: megtiltotta minden külképviseleten dolgozó magyar diplomatának és mindenkinek, aki a minisztériumban dolgozik Budapesten, hogy részt vegyen akár Magyarországon, akár külföldön rendezendő román nemzeti ünnepi alkalmakon.

A román külügyminisztérium meglepetésének és értetlenségének adott hangot a budapesti döntést illetően, arra utalva, hogy az Európai Unióban és a NATO-ban alapérték a nemzeti jelképek iránti tisztelet. Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal.

Forrás: MTI
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com
JELENLEGI FB-oldal: Facebook.com/VilagHelyzete 
Facebook által likvidált oldal: VilagHelyzete.com Awakening The World

Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: Alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

VilagHelyzete 10 másodperces COUB-videók

VilagHelyzete Flickr Képalbum

Illuminati szexuális erőszaktevők és bűnöző bábok

Értesülj az új bejegyzésekről emailben!

Translate This Blog