Siker: A Monsanto-t végre elítélték rákkeltő gyomirtói miatt (RoundUp) és 290 millió dollárt kell fizetnie az egyik beteg áldozatnak. - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Siker: A Monsanto-t végre elítélték rákkeltő gyomirtói miatt (RoundUp) és 290 millió dollárt kell fizetnie az egyik beteg áldozatnak.

Share This

Precendens értékű és óriási jelentőségű eredmény, hogy végre bíróság ítélte el és mondta ki:
A MONSANTO gigavállalat BŰNÖS rákkeltő vegyszerei miatt! 

290 millió dollár kártérítés kifizetésére ítélték az azóta BAYER tulajdonába került óriás vegyipari korporációt egy magánszemély által indított eljárás után, mely rákos megbetegedését a RoundUP gyomirtójától kapta
, mely szert egyébként évek, sőt évtizedek óta vádolnak azzal, hogy betegséget, rákot okoz, de a Monsanto az élelmiszertermelésben gyakorlatilag monopóliummá tette.
Aki szerződésben áll a céggel és terményeit el akarja adni, az nem is használhat mást! 



Azt hazudják, hogy nincs alternatíva! Egyedül ŐK az alternatíva! A megrekedt elavult mezőgazdasággal szemben ők jelentik a fejlődést, de ez hazugság!" 

A VilagHelyzete Blogban évekkel ezelőtt számtalan cikkben, videóban és dokumentumfilmben foglalkoztam a Monsanto ártalmas tevékenységével, GÉNMÓDOSÍTOTT GMO termékeivel és vegyszereivel, bár akkor még esély sem látszott, hogy valaha elmarasztalhatják, hiszen komplett minisztériumok, szenátorok és bíróságok vannak a kezében.


Legnagyobb támogatója és szószólója a GMO-termékeknek és a Monsanto cégnek maga Hillary Clinton, akinek kampányát is támogatta a gyilkos vállalat. 


A MONSANTO : BŰNÖS! BŰNÖS! BŰNÖS! 
Az esküdtszék felelősnek mondta ki a közelmúltban a Bayer német vegyipari óriás tulajdonába került vállalatot abban, hogy - miközben tudott Roundup nevű gyomirtója rákkeltő hatásáról - nem tájékoztatta vásárlóit a szer használatának lehetséges következményeiről. 

A júniusban kezdődött per a maga nemében az első volt: először mondták ki bíróságon, hogy a glifozátot tartalmazó Roundup gyomirtó rákkeltő, és először nyert pert ez ügyben az egyik áldozat. A per után várhatóan további áldozatok ezrei adhatnak be perkeresetet a Monsanto ellen, de amerikai sajtójelentések szerint máris ezernyi ilyen jellegű per van folyamatban országszerte.

Mint ismert, a 46 éves, kétgyermekes DeWayne Johnson limfómában (a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedésében) szenved, és a betegséget szerinte a Monsanto által gyártott gyomirtók okozták. Johnson kertészként dolgozik egy San Francisco környéki tankerületben, és 2012 óta a Roundup és a szintén glifozátot tartalmazó Ranger Pro szerrel permetezte az általa gondozott iskolák kertjeit, valamint a körülöttük lévő parkokat.
2014-ben diagnosztizáltak nála limfómát, 2016-ban perelte be a Monsantót, mert az nem adott tájékoztatást a gyomirtók kártékony hatásairól.
"Nem gondoltuk, hogy megéli a per végét" - nyilatkozta az áldozat ügyvédje, Timothy Litzenburg az NBC televíziónak.
A perről az amerikai televíziós csatornák folyamatosan tudósítottak. DeWayne Johnson - aki 2016 óta munkaképtelen - láthatóan gyönge fizikai állapotban tanúskodott.
  

Tudom, hogy már nem gyógyulok meg, de az utolsó leheletemig küzdeni fogok" - mondta a tárgyalóteremben.

A pénteki ítélethozatal után a Monsanto közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy fellebbez az ítélet, illetve az egészen pontosan 287 millió dolláros kártérítés ellen.

A cég mindig tagadta, hogy glifozátos gyomirtói rákbetegséget okoznának.

Miközben részvétét fejezte ki a felperesnek és családjának a súlyos betegség miatt, Scott Patridge, a Monsanto alelnöke hangsúlyozta, hogy "a döntés nem változtatja meg azt a tényt, hogy több mint 800 tudományos kutatás illetve felülvizsgálat támasztotta alá azt, hogy a glifozát nem rákkeltő, és nem okozta Dewayne Johnson halálát.
A Monsanto határozottan megfogja védeni termékét, amelynek használata 40 éve óta biztonságos és szükséges, hatékony eszköz a gazdáknak és másoknak" - tette hozzá.

A WHO szerint is rákkeltő lehet az anyag
A glifozátot világszerte alkalmazzák, tudományos megítélése ellentmondásos.
A WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) nemzetközi rákkutató központjának (IARC) tanulmánya 2015-ben "valószínűleg rákkeltő" hatásúnak minősítette ezt a színtelen kristályos és vízben jól oldódó szerves vegyületet.
A Bayer és a Syngenta által előállított neonikotinoid rovarirtószereket nemrég betiltották az EU-ban, mivel bizonyítottan ezek használatához köthető leginkább a teljes élelemláncot fenyegető méhpusztulás.

A Monsanto jóval túllépett azon, hogy csak a termékeik eladásából szerezzenek bevételt, kidolgoztak egy sokkal ördögibb módszert is a profitjuk növelésére: A genetikailag létrehozott növényfajtáikkal tudatosan szennyezik be a természetes fajtákat, amik után már jogdíjat szedhetnek.

A genetikailag módosított növények és a természetes növényfajok keveredése talán a legvitatottabb dolog a génmanipuláció teljes témakörében, hiszen a keveredésből nem csak növényi "szörnyetegek" származhatnak, hanem a természetes faj teljes pusztulásával is végződhet.

Monsanto szerint a következő a világ:
A Földön mindenhol csak az általuk kifejlesztett néhány génmódosított növényeket ültetik, amik után ők ,a vételáron felül, szabadalmi díjat is szednek, a természetes fajták eltűnnek. A növényeket az általuk gyártott műtrágyákkal és rovarirtókkal kezelik, az állatokat pedig az általuk gyártott hormonokkal.


A Monsanto jó úton halad, hogy a világ teljes élelmiszer-termelését az irányítása alá vonja.

Az ipari mezőgazdaság határa a Szubszaharai Afrika térségei felé tolódik, amiből a vetőmagokban utazó vállalatok hatalmasat kaszálnak. És a történet lassan már nem is “csak” a vetőmagokról és a vegyszerekről szól, hanem a mezőgazdaság fölötti teljes ellenőrzésről, a vetőmagvak génbankjai, az időjárásról és talajról gyűjtött információk fölötti monopóliumról és a világ élelmiszer-biztonságáról. 


Ugyanakkor hatalmas nyomást gyakorolnak az országok kormányaira, hogy olyan törvényeket hozzanak, amelyek lehetővé teszik számukra a piac dominálását, csökkentik a kistermelők jogait és az egyszerű földművelők által termelt hagyományos vetőmagokat betiltják – véli Silvia Ribeiro, az ETC Csoport nevű watchdog szervezetlatin-amerikai ágának képviselője. Az ETC az új technológiák és nagyvállalati stratégiák hatásait monitorozza a mezőgazdaságra, emberi jogokra és biodiverzitásra nézve.

Jó, sok a vegyszer, de valójában mennyi is?
1. Egy tipikus brit gazda, ha búzát termel, akkor a haszonnövényt négy gombaölő, három gyomirtó, egy rovarirtó szerrel kezeli, illetve egy további vegyi anyaggal, amely a puhatestűeket irtja ki a vetés közeléből.

2. Eleve olyan magot vásárolnak, amely rovarok elleni kemikáliákkal van kezelve.
3. Ültetés előtt gyomirtóval permetezik le a földet, majd ültetés után még egy rend gyomirtót kap a vetés.

4. Kémiai növekedésszabályozókat használnak, amelyek megváltoztatják a növény hormonháztartását, hogy a búza a megfelelő, kívánt magasságot érje el.

5. Permeteznek levéltetű és üszög ellen. 
6. Majd közvetlenül betakarítás előtt is permeteznek glifoszfát gyomirtóval, ami kiszárítja a vetést, így aratás után nem kell energiát és pénzt költeni a szárításra – írja szintén a Guardian.

A világ élelmiszeripara

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
Kapcsolódó VilagHelyzete Cikkek:
FONTOS Cikk: 3 nagyvállalat kezébe kerül az egész Föld élelmiszertermelése és erről az emberek mit sem tudnak

Hihetetlen, de igaz! A Monsanto és Syngenta GMO-kutatói kapták a mezőgazdaság Nobel-díját a genetikailag módosított növények előállításában elért sikereik elismeréseként!


Világ a MONSANTO szerint - Teljes megdöbbentő film

A világban 2 millióan tiltakoztak a MONSANTO génmanipulált mérgei ellen és a média hallgat !

FOOD Inc. Az vagy, amit eszel...De mit etetnek meg velünk? Ezt kötelező ismerni!

A globalista korporációk támadást indítottak a hagyományos étkek ellen


◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT