Kínai pénz áramlik Törökországba az amerikai kereskedelmi háború okozta nyitás következtében – Nikkei Asian Review - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Kínai pénz áramlik Törökországba az amerikai kereskedelmi háború okozta nyitás következtében – Nikkei Asian Review

Share This

Ankara Washingtonnal való konfliktusát kihasználva, Kína segítséget nyújt a gazdasági válság által sújtott Törökországnak.

Az infrastrukturális projektek 3,6 milliárd USD-nyi finanszírozásával Peking egy olyan ország kapcsán tudja bővíteni "Egy övezet, egy út" (SELYEMÚT) kezdeményezését, mely kulcsszerepet tölt be Ázsia és Európa összekötésében.

Recep Tayyip Erdogan török elnök augusztus 11-én azt nyilatkozta, hogy országa felkészült arra, hogy az amerikai dollár megkerülésével, nemzeti valutákon keresztül kereskedjen olyan partnerekkel, mint például Kína.

Az Egyesült Államok ugyanis újabb vámokkal sújtotta Törökországot egy nappal azután, hogy egy amerikai lelkészt bebörtönöztek azzal a váddal, hogy részt vett 2016-ban a török vezető elleni puccskísérletben.

A líra dollárhoz viszonyított piaci árfolyama azóta 7-re esett, mely több mint 40%-os csökkenést jelent az év eleji értékhez képest. Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy Erdogan Kínához, a nagy gazdasági óriáshoz fordul finanszírozási támaszért.


A török elnök július végén, a BRICS csúcson találkozott Xi Jinpinggel, aki természetes partnernek (natural partner) nevezte Ankarát abban, hogy az 'Egy övezet, egy út' keretében Kínától Európáig egy óriási gazdasági övezet jöhessen létre. Eközben az állami tulajdonban lévő Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank elnöke Törökországban járt, hogy jóváhagyja két nagy infrastrukturális projekt finanszírozását. A bank 2,4 milliárd USD-t nyújt az ország nyugati részén épülő autópályára és függőhídra, és 1,2 milliárd USD-t biztosít az állami gáz és olaj szállítmányozó tárolólétesítményeinek fejlesztésére.
Ankarának a következő évben körülbelül további 200 milliárd USD-ra lenne szüksége rövid lejáratú kötelezettségeinek kifizetésére és a folyófizetési mérleg hiány mérséklésére. Értékpapírjai már így is spekulatív fokozatúak, ráadásul az Egyesült Államok Kongresszusa azt fontolgatja, hogy korlátozza a nemzetközi pénzügyi intézményektől érkező, Törökországnak nyújtott kölcsönöket. A finanszírozás diverzifikálása érdekében Erdogan ebben a hónapban azt mondta, hogy Törökország életében először a yuan dominálta kötvényeket fontolgatja. A tengerentúli országok ugyanis egyre inkább elkerülik Törökországot, nemcsak a Washingtonnal való rossz kapcsolat, hanem az emberi jogi kérdések miatt is. Ennek következtében a külföldi működőtőke befektetések 16%-os csökkenéssel 10,9 milliárd USD-ra estek.

A török cégek így főként csak a kínai pénzre számíthatnak. A Trendyol e-kereskedelmi weboldal például júniusban 728 millió USD-os befektetést fogadhatott a kínai Alibaba Goup Holdingtól, a Huawei pedig a Turk Telekom Grouppal dolgozik együtt annak érdekében, hogy 5G hálózatot fejlesszenek az országban.

Eközben Erdogan a hazai valuta megsegítésére kéri az embereket. Augusztus 10-ei beszédében azt mondta, hogy akinek dollár, vagy arany van a párnája alatt, az menjen és váltsa lírára a bankokban. Majd hozzátette, hogy hazai valutát venni a legjobb ellenállás azokkal szemben, akik gazdasági háborút vívnak.

A líra megerősítését egyre több üzlet reklámozza, melyek a zöldségtől kezdve az elektronikai termékekig különböző jutalmakat kínálnak az ebben résztvevő embereknek. Ennek a politikának és a központi bank monetáris megszorításainak köszönhetően 6-ra „javult” a líra árfolyama.

Forrás: Asia.Nikkei.com

Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:
Nagy gondban az USA, mert Kína, India, Oroszország, Brazília és Dél-Afrika összefogtak

BRICS-csúcs:Putyin üzenete a világ népességének 40%-át tömörítő BRICS-országok 9.konferenciájának előestéjén

Földrengéssel felérő új pénzügyi rendszert hoznak létre a dollár rovására a BRICS-országok !


(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT